A gyűjteményről
Történet és technikák
Diafilmek
Link gyűjtemény
Rólunk írták
Technikai eszközök

A Pedagógiai Filmgyár diatekercsei

testkep [gyujtemeny.jpg]A Székesfővárosi Pedagógiai Filmgyár - a Magyar Tanítók Otthonának kezdeményezésére - a Kinizsi utcában (a mai Kultiplex épületében) működött 1913-tól 1931-ig. Az anyagi gondokkal küszködő vállalkozást 1931-ben a Magyar Filmiroda Rt. vásárolta meg. A feltételezhetően fővárosi támogatással működő intézmény munkájáról és az elkészült oktató mozgófilmekről rendszeres tájékoztatást nyújtott a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium Oktatófilm Kirendeltségének Közleményei c. értesítő a későbbiekben is. A pergőfilmeket bemutató módszertani kiadvány helyt adott a diavetítés kérdéskörének is. 1936-ban vita bontakozott ki a témában: Megálljon vagy ne álljon meg illetve Mozgó vagy állókép című cikkekben vitáztak a szerzők az állóképvetítés metodikai kérdéseiről. A cikksorozat végül a címben feltett kérdésre, hogy mozgó vagy állókép, a mozgó és állókép választ adta.

A közlöny Budapest Főváros Filmoktatása rovatában hosszabb cikket közöl Haiduczki József tollából A diapozitív címmel. A következőkben csaknem teljes terjedelmében közöljük az írást:

"A diapozitív
Amikor a diapozitívek ügyét ezen a helyen szóváteszem, számítanom kell arra, hogy maga a cím is két kérdést válthat ki az olvasóból. Az egyik, hogy mennyiben tartozik ez a kérdés az oktatófilmek problémái közé, a másik pedig: nem kopogtatok-e nyitott ajtón azzal, hogy olyasmit propa­gálok, ami már megvan. Ugyanott, ahol oktatófilmjeinket kezelik, az üveg-diapozitívek tízezrei és fílmdiatekercsek ezrei várják, hogy az iskolai mun­kába beállítsuk őket. Rövidesen befejeződik az összegyűjtött hatalmas anyag rendezése, elkészülnek a jegyzékek, és minthogy a főváros jól ellátta iskoláit üveg- és filmdiapozitív- veti- tőkkel, semmi akadálya sem lesz e nagy értékű szemléltető eszköz hasznosításának.

Az első kérdésre könnyebb a válasz. Ha meglévő oktatófilmjeinket abból a szempontból is átvizsgálnánk, mennyi bennük az olyan részlet, ami állóképen ugyanúgy bemutatható lenne, tapasztalnunk kellene, hogy még a "legfilmszerűbb" filmekben is bőven van belőle. És ez egyáltalán nem hiba, mert ha folyamatot, történést mutat is a film, meg kell mutatnia azt is, mi az, és milyen az, amivel a folyamat történik, alakbeli tulajdon­ságokat pedig csak mozdulatlan képeken szemlélhetünk zavartalanul. Mégis, ha ez a revízió szigorú lenne, nem egy filmről ki lehetne mutatni, hogy mondanivalóit, legalább is azok nagy részét, állóképek sorozatával éppen olyan jól ki lehetett volna fejezni.

Ha tehát a jövőben a filmtémák kiválasztásánál erre a szempontra fokozottan tekintettel leszünk, elérhetjük, hogy még a korlátozott anyagi lehetőségek mellett is nagyobb számban juthatnak a megvalósításhoz azok a témák, melyek különösképpen csak filmen mondhatók el.

Sokan és sokszor rámutattak már a film és állókép különbségeire, különösen azt a belső hatást vizsgálva, melyet szemléletük kelt. E különb­ségek felsorolásai - rendszerint, mert filmesztétikusoktól erednek - többnyire csak azokat a tulajdonságokat tartalmazzák, melyek a filmben megvannak, az állóképből hiányoznak, tehát amelyek a film fölényét dom­borítják ki. Az állóképnek azonban ritkán akadt védőügyvédje, aki kimu­tatta volna, hogy vannak ennek is tulajdonságai, még pedig pozitív tulaj­donságok, amilyeneket a film nem tud felmutatni. Pedig két ilyen tulajdon­sága is van.

Egyik ez: az ábrázolt tárgy moccanás nélkül' egyhelyben áll. És ez nemcsak negatív tulajdonság, azaz a mozgás hiánya, mert aktív ténykedés például az is, ha a katona vagy tornázó diák "vigyázz!"-ban áll. A másik pedig, hogy ez a mozdulatlanság addig tart, amíg a szemlélő akarja.

Mindkettő szükséges ahhoz, hogy alakbeli tulajdonságokat, különösen a részletekét alaposan megfigyelhessük. Mindenki ismeri azt a kényelmet­lenséget, amivel valamely rázós járművön az olvasás jár. Több példára talán nincs is szükség, de megemlítem még, mit jelent, ha valaki étkezőkocsiban levest kanállal próbál enni, hogy példázzam, mennyire szükséges a szellemi táplálkozásnál is a nyugalom.

A film is sokszor nyújt mozdulatlan képet. Az időtartamot azonban az operatőr vagy a vágó (cutter) szabja meg. Ők nem tudhatják előre, hogy adott esetben, az osztályban mennyit szándékszik a tanító a képnél időzni, sőt még a tanító, tanár is kénytelen tekintetbe venni a tanulók felvevőképességét és figyelniük élénkségét vagy lankadását.

Ez a felismerés nem új. Az oktatófilmek vetítőgépeinek elsőszerkesztői már keresték a szerkezeti megoldást, hogyan lehet a filmet a tetszésszerinti kockánál megállítani. Sok gépnél sikerült is, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a vetítő tanár, tanító ezt a legritkább esetben vette igénybe. Sok apró oka lehetett ennek, például néhány kellemetlen tapasztalat; az éppen megálló kocka mozgási életlenséget mutatott, zavaró tisztátlanság vagy sérülés volt rajta. Legfontosabb ok azonban pszichológiai volt: a filmtől történést várunk, folyamatot, és a vetítőnek "nem volt szíve hozzá", hogy a folyamat tempóját megakassza.

Ha a vágó hosszabbra veszi is az olyan jelenetet, amelynél előre­láthatólag érdemes a megfigyelésre több időt adni, a néző ezt nem tudhatja előre, esetleg kellemetlen tapasztalatai lehetnek már, ezért vagy siet a meg­figyeléssel és akkor figyelése kapkodó, rendszertelen, tehát felületes lesz, vagy pedig hozzá sem kezd, hanem várja a folytatást. Minthogy pedig ez nem következik be mindjárt, addig is - unatkozik. A másodszori vetítés ugyan segít ezen a bajon, de időveszteséggel jár, különösen az áttekercseléshez és újrafűzéshez szükséges 5-6 perc miatt.

Vannak tehát esetek, amikor a diapozitív alkalmasabb szemléltető­eszköz a filmnél. De arra a kérdésre, hogy mikor melyik az alkalmasabb, nem válaszolhatunk akkor, ha csak a röviden megnevezett téma van meg­adva. Tisztában kell lenni, mi a célunk a szemléltetéssel. Például a téma; egy város épületei. Ha az épületképek csak a köztük folyó élet kereteit alkotják, vagy ha összképet akarunk adni a város építészeti kultúrájáról, alkalmasabb a mozi. De ha az egyes épületek stílus- és szerkezetbeli sajá­tosságait akarjuk szemléltetni, a diapozitív lesz a hasznosabb.

Mindkét esetnek lehetnek kivételei is. Képzőművészeknek sikerült már, az ókortól a mai napig számtalanszor, mozgást, virágzó életet érzékeltetni­ mozdulatlan műveiken, ugyanígy a mozgás jól kiválasztott pillanat-fényképe is lehet jellegzetes az egész mozdulatra. Viszont mozdulatlan tárgyakat is jól jellemezhet a váltakozó nézőpontból vagy változó világításban­ felvett mozifilm (például dór oszloptörzs vagy épületreliefek, a nap különböző állásaiban, erős gyorsítással).

A diapozitív használhatóságát érdemes összehasonlítanunk a szem­léltető képekével is. Amellett a hátrány mellett, hogy szüksége van az elsötétítésre, értékes előnyei vannak: 1. maga az elsötétítés lehetővé teszi, hogy az összegyűjtött szemléltető anyagnak egyszerre csak egy darabja látható, a többi nem téríti el a figyelmet; 2. a vetített kép nagy mérete; 3. fényerős vetítés mellett szélesebb tónusskálája van, mint a rajznak, fest­ménynek, papírfényképnek. Az erős fények, mély árnyékok között részlet­dús közép tónusokban az objektum sokkal plasztikusabban, életteljesebben mutatkozik.

E közismert előnyök mellett mégis azt kell tapasztalnunk, hogy a vetített kép, mely a régi iskolai szemléltetésnek, valamint az ismeret­terjesztő előadásoknak állandó és hasznos eszköze volt, mind több pozíció­járól visszavonult, életerős és élelmes gyermeke: a mozi javára.

A fílm-diatekercseket például - úgy értesültem - csak öt-hat fő­városi iskola használta rendszeresen az utóbbi időben. Pedig ez a vetítés egyik legkorszerűbb módjának látszik. Szemben a nagyméretű üvegdiapozitívekkel, előnyei a könnyű kezelés és az osztályterem nagyságához alkalmazkodó méretek.

A mellőzésnek több oka lehet, de csak egyet emelek ki: köztudatunkban a diapozitív úgy áll, mint a mozi őse, annak primitív formája. A használata pedig: szükségmegoldás. Tanulók és felnőttek tréfá­san "mozi"-nak is becézik. Nem látszik tehát korszerűnek.

Kívánatos, hogy a köztudatba vigyük, hogy a diapozitív nem pótszer, hanem önálló külön műfaja a szemléltetésnek, melynek az egyéb módokkal szemben nemcsak hátrányai, de előnyei is vannak, valamint olyan alkalma­zási lehetőségei, melyekben valamennyit felülmúlják.

A "szükségmozi" tévhitét erősíteni látszik néhány külsőség. A film-diapozitívek képmérete, vetítési rendszere, feliratai, képkapcsolása külö­nösen hasonlóságot mutat a mozifilmmel. Sok tekercs úgy is készült, hogy képsorozatát kész filmek arravaló kockáiból állították össze. Mindez termé­szetesen még nem ok arra, hogy újabb vetítési módot és képméretet keres­sünk. Egyéb okokból azonban szükségesnek tartom ezt a kérdést is érin­teni, annak ellenére, hogy első pillanatra egyáltalán nem látszik aktuálisnak.

Adott helyzettel állunk szemben. A kérdést eldönteni látszanak azok az igen magas számokkal dolgozó leltári adatok, melyek a már meglévő tekercsek, egyéb diapozitívek, különböző vetítőgépek, valamint a befek­tetett munka értékét tartalmazzák. És akármilyen jó lehet egy újabb meg­oldás, szó lehetne-e arról, hogy az iskolafenntartó közületeket - még nor­mális pénzügyi helyzet mellett is - az áttérés újabb költségeivel terhel­hessük meg?! A válasszal csak messziről kerülgetve merek a kérdéshez közeledni.

Kiindulok egy tényből; feltalálták a természetes színű díapozítívet. Az a pedagógus pedig, aki már látott jó színes felvételt, nem juthat más meggyőződésre, mint hogy annak elsősorban az iskolában a helye. És az be is fog oda vonulni. A természetrajz, földrajz, rajz és a műalkotások ismer­tetése fel fog általa frissülni. De alig akad tárgy, mely hasznát ne vehetné, így meg lehet jósolni, hogy honnan, honnan nem, meglesz az iskoláknak a hozzávaló vetítőgépük. Legalkalmasabb képméretét a gyakorlat már ki­alakította: 24X36 mm, mely tehát a normálfilm két képét foglalja egybe. A színes diapozitív iskolai használata külön tanulmányt érdemel, néhány adatát csak azért sorolom még fel, mert méretét, vetítő- és fényképező­gépét különösen alkalmasnak hiszem arra, hogy a színtelen diapozitíveknél is azokat használjuk fel, a továbbfejlesztés folyamán. (Arra természetesen nem is gondolok, hogy a meglévő nagyértékű képanyagot és vetítőgépeket emiatt ne használjuk továbbra is, csak a további gyarapításukat tartom előnytelennek.)

A színes filmhez leginkább használt kis képfilmes fényképezőgép a színtelen fotografálásban is nagyon elterjedt már. Az olcsó típusú vetítő­gépek is alkalmasak arra, hogy 100 W-os tükrös lámpáikkal 1,5 méteres hosszabb méretű képet kellő fényerővel kivetítsenek. A képek tekercsről is vetíthetők, de alkalmasabb, ha egyenként két üveglap közé szereljük, mert így kevésbé kell féltenünk a vetítőlámpa melegétől. A meglévő film­diavetítőknél, minthogy a film ott szabadon fekszik, nem használhatunk ennyi fényt a zsugorodás veszélye nélkül. Az üveglapok mérete 5X5 cm, ebben tetszés szerint helyezhetünk el álló vagy fekvő helyzetű képet. E különálló képek sorozatai, ellentétben a filmtekercs képeivel, szabadon átcsoportosíthatók, más és más szükséglet és tanítási szempontok szerint. Mindezen okokból ezt a méretet és vetítési rendszert tartom a színtelen diapozitívekre nézve is a továbbfejlesztés folyamán legalkalmasabbnak.

Különböző szempontok szükségessé tették, hogy a képanyag egy központba gyüjtessék össze. Remélnünk lehet azonban, hogy ha nem is a közeljövőben, de idővel és a fokozatos fejlődés folyamán eljutunk ahhoz az ideális állapothoz, amelyben minden iskolának, sőt minden szertárnak meglesz a maga díapozítív-gyűjteménye. Meg lehet találni a módját annak is, hogy ezt a gyűjteményt maguk ez iskolák is fejleszthessék. Kevés az olyan iskola, melynek testületében ne akadna egy-két amatőr fényképező, aki szívesen fáradozna azon, hogy iskolája szertárait maga készítette diapozitívekkel gyarapítsa. Érteni kell ehhez a mesterséghez is, de a diapozitív készítése, különösen meglévő negatívról, nem bonyolultabb feladat, mint a papírra való másolás.

Naponta láthatjuk, mekkora képanyaggal jár be a mai tanár az órára. E képeket rendszerint a tanár és tanulók gyűjtik a legkülönbözőbb forrásokból. (Prospektusok, folyóiratok, képes mellékletek stb.) Az értékesebb­jeit érdemes lenne fényképezéssel diapozitívre vinni. Ebben a munkában a diák-fotókörök is szép munkaterületet találhatnának. Igen csekély a munkatöbblet, ha a pozitív másolatokat több példányban is készítjük. így csere útján is gyarapodhat gyűjteményünk.

Azoknak, akiknek az újabb méret bevezetésével szemben anyagi ter­mészetű aggályaik lennének, figyelmébe ajánlok néhány számadatot: egy színes felvétel, keretezve, tehát vetítésre kész állapotban, az amatőrnek 50-60 fillérjébe kerül. A színtelen természetesen jóval olcsóbb. Gyártási és adminisztratív költségek ezt felemelhetik 2-3 P-re. Ezzel szemben a rendszerint külföldről behozott szemléltető falikép értéke 4.50 pengőnél kezdődik, de gyakori a 8-9 pengős darabonkénti ár. Két ilyen 8-10 darab­ból álló sorozat árából már beszerezhető lenne egy jobb gyártmányú az újabb mérethez szükséges vetítőgép."

M. kir. Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium Oktatófilm Kirendeltségének Hivatalos Közleményei 7. évf. 3. sz. 88-91. P.

A Fővárosi Pedagógiai Filmgyár felvételeit tartalmazó diatekercsek a gyár laboratóriumában készültek és csinos papírdobozokban kerültek az iskolákba, a korra nem jellemző drága biztonsági filmre kopírozva, bő terjedelemben, 80-190 kockában dolgozva fel az adott témát.

Az oktató összeállítások a Falu Urániájának tekercseihez hasonlóan 18 X 24 mm mozifilm képméretű felvételeket tartalmaztak. A szöveges infor-mációt, a látottakról szóló magyarázatot inzert kockák biztosították.

1976
Társadalmi viszonyaink fejlődése
Ismeretterjesztő, Politika
1981
Magyar Nemzeti Galéria
Ismeretterjesztő, Művészet
1984
Késő gótikus szárnyasoltárok - Magyar Nemzeti Galéria
Ismeretterjesztő, Képzőművészet, Művészet
1956
Liszt Ferenc
Életrajz, Ismeretterjesztő, Zene